Sopronban született 1942-ben. Gyermekéveit Lövőn töltötte, majd Sopronba költöztek.
A természet közelsége már fiatalon átjárta szellemét. Édesapja fontos szerepet töltött be az 1956-os forradalom soproni eseményeiben, melyért a családot hosszas üldözés sújtotta. A Soproni Líceumban érettségizett 1960-ban, ahol kiváló rajztanára (titokban) különórákon is képezte rajztechnikáját. A továbbtanulást és érvényesülést lehetetlenné tette a párt….

Fiatal férfiként sokszor látogatta meg épületasztalosként elhelyezkedett édesapját a soproni Műemlék Felügyelőség telepén, ahol látta a kőszobrászok munkáit. Budapesten próbált szerencsét és először kőfaragóként, majd épületszobrászként szerzett képesítést, mesterlevelet.

A kőfaragók és kőszobrászok között fantasztikus emberekkel, tehetségekkel ismerkedett meg. A képzőművészeti alkotásokkal, a technikákkal és az anyagokkal való testközeli viszonya ekkor teljesedett ki igazán. Világéletében a klasszikus technikák csodálója volt. Az amorf, szürreális világ távol állt tőle a kezdetektől fogva. Sopronba visszatérve továbbra is a műemlékvédelemmel foglalkozott. Szakál Ernő terveinek kivitelezését sok éven keresztül valósította meg. Sok szakrális munkán dolgoztak közösen.

Már a rendszerváltás előtt önálló vállalkozást indított, melyet több sikeres évtized után fiának átadott. Nyugdíjazása után a felszabadult energiát a festészetre irányította.
Az elmúlt közel két évtized alatt technikája folyamatosan változott, finomodott, részletgazdagabbá vált. Bár a technika folyamatosan változik, ennek ellenére a jól látható és értelmezhető ábrázolási mód jellemzi olajfestményeit. Az élő természet festője, aki szeretné átadni az erdő hangjait, fényeit és illatát a képeken keresztül is. Ahhoz, hogy a képeket elcsendesülve átérezzük, szükséges a természet szeretete. A képek átéléséhez szükséges, hogy a szemlélő korábban már megélte a természet érintését, részese volt egy harmonikus pillanatnak.
A képek abban segítenek, hogy ezeket a pillanatokat ismét átéljük, felidézzük….