SOPRONI KÉPZŐMŰVÉSZETI TÁRSASÁG

Sosztarich András

Sopronban született 1923. 01.31-én.
A rajz tanításáról országosan elismert Soproni Széchenyi István Reálgimnáziumban Janesitz Henrik, majd hét éven át aMUnkácsy díjas Soproni Horváth József művésztanároktól kapott alkotói indíttatást. Utóbbi meghívta az ún. külön-rajz óráira is, ahol elnyerte a Seemann Kálmán Alapítvány díját.
Ezután Győrben dolgozott és részt vett a Cziráki Lajos festőművész által vezetett képzőművész kör munkájában, majd a Budapesti Műszaki Egyetem Bardon Alfréd rajz tanszékén folytatott tanulmányokat.
Hosszabb szünet után, a 90-es évek elejétől újra alkot, Tagja az Alpok Képzőművészeti Körnek és a Soproni Képzőművészeti Társaságnak.

Munkáival számos közös tárlaton szerepelt itthon és külföldön is.
Egyéni kiállítása volt 2005-, 2007- és 2010-ben. Szerepelt az Amatőr Átriumon 2008-ban és 2011-ben.
Alkotásai természethű tájképek, csendéletek, de kedveli a portrét, zsáner képet is, melyek grafikával, akvarellel, pasztellel ill. olajjal készülnek.

Elhunyt 2016-ban Sopronban.

Sosztarich András alkotásai

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás